Moszkva: Az új szankciók a kijevi háborús szólamokat szolgálják
Alekszandr Lukasevics orosz külügyminisztériumi szóvivő azt mondta, az újabb amerikai és kanadai szankciók célja, hogy aláássák a konfliktus politikai rendezésének folyamatát.
Alekszandr Lukasevics orosz külügyminisztériumi szóvivő azt mondta, az újabb amerikai és kanadai szankciók célja, hogy aláássák a konfliktus politikai rendezésének folyamatát.
A fekete-tengeri olajkutatásokra is kiterjeszti a krími szankciókat az Európai Unió.
Új szankciókat hagyott jóvá Oroszország ellen az amerikai kongresszus.
Barack Obama amerikai elnök óvatosságra intett a Moszkva elleni újabb szankciók ügyében.
Szijjártó szerint az erőmű bővítésével kapcsolatos magyar-orosz megállapodások érvényben vannak, azokat semmilyen módon nem érintik a Kreml Ukrajna-politikája miatt hatályban lévő nyugati szankciók.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közölt interjút vasárnap a Die Welt című német konzervatív lap online kiadásában "Úgy érezzük, igazságtalanul bánnak velünk" címmel. Az interjúban mindent megígért: hogy támogatják az oroszok elleni szankciókat, hogy támogatja az EU-irányvonalat, és azt is mondta, hogy Orbán Viktor meggyőződéses Európa-párti, a keleti államokkal pedig csak azért példálózik, mert azok gazdaságilag sikeresek.
A német gazdasági miniszter nem ért egyet új szankciókkal Oroszország ellen.
A nyugati szankciónak ellenáll az orosz vezetés, ám az olajárak esése megrengetheti Putyin helyzetét – a HVG e heti számában külön Dossziéban elemzi, hogy merre tart a harcias Oroszország.
Angela Merkelt bosszantják a szankciók lazítását sürgető cégvezetők, és a kancellári hivatalban attól a múlt hét elején Moszkvában rendezett tanácskozástól sincsenek elragadtatva, amelyen nagy német és nemzetközi cégek képviselői egyeztettek Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnökkel.
Az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (ÉKASZ) szerint a számtalan javaslat és minisztériumi elképzelés ellenére még mindig semmilyen érdemi konkrét intézkedés sem történt az almapiaci válság enyhítésére. Az alma terméktanács közleményében azt írja, a rövid távú intézkedések nem alkalmasak a termelők versenyképességének fokozására.
Áttételesen ugyan, de kemény szavakkal bírálta Orbán Viktor politikáját Victoria Nuland amerikai államtitkár-helyettes. Előkerült az oroszokkal szembeni szankciók bírálata, az illiberális állam építése és az orosz érdekeltségű Déli Áramlat megépítése is. Azt mondta, Kelet-Európa rákja a demokratizálódás visszaesése, és nem kétséges, hogy melyik országról beszélt. Múlt héten diplomáciai források már arról beszéltek, hogy miután Obama megtalálta magának Orbánt, folyamatos amerikai bírálatokra kell berendezkednünk.
A nyugati országokból származó élelmiszer behozatalának korlátozása miatt meredeken emelkednek az élelmiszerárak Oroszországban – állapította meg Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter a moszkvai nemzetközi befektetési fórum csütörtöki ülésén felszólalva.
A Gazprom csak a szerződéses minimumot tudja Lengyelországnak szállítani, annál többet nem. Valószínűleg így akar betartani az EU-szankciók miatt.
Azonnal be kell vezetni az újabb szankciókat Oroszország ellen – mondta Angela Merkel.
Az Oroszország elleni uniós szankciók feloldásáról is lehet tárgyalni, ha betartják a kelet-ukrajnai tűzszüneti megállapodást – mondta a német kancellár egy keddi interjúban.
Oroszország a gázexport csökkentésével fenyegette meg az Európai Uniót, hogy megakadályozza az orosz földgáz – Nyugat-Európán át történő szállítását – Ukrajnába – közölte a Financial Times című lap az Európai Bizottság magas rangú illetékeseire hivatkozva.
Magyarország racionálisabban szemléli az ukrajnai válságot és a Moszkvához fűződő kapcsolatokat, mint több más európai ország - idézett orosz szakértőket kedden a Ria Novosztyi a ma aláírt paksi szerződésekkel kapcsolatban.
Brüsszel újabb intézkedésekről döntött, hogy kompenzálja azokat a termelőket, akiknek az oroszok által hozott importtilalom miatt keletkezett káruk.
Nem kaptak kanadai vízumot az orosz űrhajózási szakemberek, vélhetően politikai okokból.
Éves szinten 200-300 millió eurós kiesést jelenthetne a magyarországi autó- és alkatrészgyártóknak, ha Moszkva tényleg az európai autók behozatalának korlátozásával válaszolna az uniós szankciókra – számolta ki a napi.hu.